2021. június 22-én megrendezésre került az Anyagtudomány és Technológia Tanszék és a Gillemot László Szakkollégium szervezésében az V. Anyagtudományi verseny utolsó fordulója.
A harmadik fordulóról röviden:
A csapatok kaptak egy-egy egyéni tervezési feladatot, amivel a tanszéki gépekhez terveztek valamilyen kiegészítő eszközt/alkatrészt. A feladatok mindegyike kellett, hogy tartalmazzon valamilyen mechanikai számítást, amellyel a csapat a különböző rögzítő/befogó berendezések „üzemi” igénybevételének ellenőrzését végezte, továbbá a tervezett alkatrész valamilyen formában történő ábrázolását. A leadott dokumentációk és a munkák prezentálása alapján a zsűri három fő szempontot mérlegelt: a tervek megvalósíthatóságát, a szükséges/előírt funkciók betöltését és a dokumentáció, valamint az előadás szakmai megfelelőségét. A jól sikerült eszközök a nyár folyamán legyártásra kerülnek.
Zsűritagok: Dr. Reé András, Károly Dóra, Simon Gergely, Szlancsik Attila
Mindenkinek gratulálunk a szép munkához!
Külön köszönet illeti Dr. Kovács Dorinát és Renkó József Bálintot a verseny gördülékeny megszervezéséért a pandémia alatt is.