FELHÍVÁS SZAKDOLGOZAT ÉS DIPLOMAMUNKA PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTELRE
Rittinger János Pályázat
A Magyar Hegesztési Egyesület pályázatot hirdet a magyar nyelven oktató egyetemeken és főiskolákon 2019-ben és 2020-ben alapképzési, mesterképzési vagy hegesztő szakmérnöki oklevelet szerzett hallgatók részére.
A pályázati feltételek
Pályázni lehet olyan, sikeresen megvédett diplomamunkával vagy szakdolgozattal, amelynek témája a következő szakterületek valamelyikéhez kapcsolódik:
- hegesztés,
- hegesztett szerkezetek gyártása,
- a hegesztést követő és az üzemelés során végzett vizsgálatok.
A pályázatot legkésőbb 2020. december 15-ig kell benyújtani a következő dokumentumok elektronikus úton való beküldésével:
- Pályázati levél, amely tartalmazza a pályázó nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, telefonszámát, a befejezett tanulmányainak helyet adó intézményt, a záróvizsgán a dolgozat megvédésekor elért eredményről szóló nyilatkozatot, valamint a pályázati mű témaválasztásának indítékát.
- A szakdolgozat / diplomamunka intézményi bírálatának másolatát.
- Magát a pályaművet és a hivatalos feladatlap másolatát, ha az nem része a dolgozat elektronikus változatának. A pályaművet nyomtatott formában is be lehet nyújtani, amelyet a Magyar Hegesztési Egyesület az elbírálást követően visszaszolgáltat.
A pályaművek elbírálása
A pályázatot a Magyar Hegesztési Egyesület által felkért neves szakemberek értékelik. Az értékelés eredményéről a pályázó 2021. január 15-ig írásban értesítést kap. Az eredmények kihirdetésére a 30. Nemzetközi Hegesztési Konferencián (2021. január 28-30-án) kerül sor, ahol a díjazottak konferencia-előadásban be is mutatják a munkájuk eredményeit. A díjak átadását ünnepélyes keretek között tervezzük, a személyes találkozások lehetőségétől függően.
A díjazás
Az alapképzésben (BSc), a mesterképzésben (MSc), valamint a hegesztő szakmérnök képzésben a legkiválóbb pályázatot benyújtók oklevélben, 80.000 Ft összegű jutalomban részesülnek, valamint díjtalanul részt vehetnek a konferencián előadva dolgozatukat!
A pályaműveket elektronikusan a MAHEG elnöke részére, a maheg@maheg.hu azonosítóra kell megküldeni.
Programbizottság